• Magyarország akkor mondhatja el, hogy önmaga ura, amikor 50 százalék körüli sávba kerül az államadósság. Az jó jel, hogy az elmúlt másfél hónapban 100 milliárd forintért vásároltak magyar magánszemélyek állampapírt, összesen pedig magyar kézben van 600-700 milliárd forintnyi hazai állampapír-állomány. Ha megtalálnánk a módját, hogyan lehetne immár nem államdósság-finanszírozásba, hanem fejlesztésbe, beruházásba bevonni a jövedelmek egy részét, az nagy lökést jelentene a nemzetgazdaságnak.

• Nem javasoljuk, hogy visszalépjünk az arányos egykulcsos adórendszertől. Arról azonban érdemes elgondolkodni, hogy miként lehet a magas jövedelmű rétegeknél kitalálni egy olyan szabályt, ami nem az államkasszába, hanem befektetési alapba vonná a pénzüket, akár úgy, hogy választhatnak két-három alap közül, és így tulajdonrészt szerezve majd 8-10 év múlva eldőlne, hogy kiveszik-e a pénzüket vagy tulajdonrészt akarnak szerezni egy sikeres állami fejlesztési alapban.

• Elfogadtuk azt a VOSZ fórumán elhangzott kritikát, hogy a magyar állami intézményrendszer nem nyújt kellő segítséget a magyar vállalkozásoknak a piacra jutáshoz. Ezt az intézményrendszer tohonyasága, lassúsága okozza, és bár tettünk lépéseket, valóban nem történt meg a hibák kijavítása 2010 után.

• A magyar bürokrácia működésében is számos bosszantó jelenség van, de nem akarjuk ezért a bürokratákat pocskondiázni, mert ez vezetési kérdés. A bürokrácia lassú működése kormányzati probléma, amiért végső soron mégiscsak mi viseljük a felelősséget. Ugyanakkor 2010 óta a kormány most szeptemberben tart majd ott, hogy tudja, mennyien dolgoznak a magyar közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben. Ahhoz, hogy az állam versenyképes szolgáltatást nyújthasson, első lépésként meg kell állapodni arról, hogy Magyarország a következő tíz évben mennyi pedagógussal, egészségügyi dolgozóval, közigazgatási alkalmazottal vagy rendőrrel működjön. Erről a VOSZ-szal egyeztetni akarunk ősszel.

• Az adóbeszedés hatékonyságával kapcsolatban a jövő héten konzultálunk az adóhivatal vezetőjével, mert túlságosan sok áfa maradt kint. Ahhoz képest, hogy az adókat csökkenteni akarjuk, nem elég pozitív a válasz az adó elkerülés szempontjából a magyar társadalom részéről. Az adóhivatalnak ebben komoly tartalékai vannak, de fontos, hogy a vállalkozók ezt ne érezzék zaklatásnak. Ezért egy szigorúbb, korrektebb, zaklatásmentes adóbeszedési rendszer működtetését tartjuk fontosnak.

• A kétharmadosnál nagyobb összefogást nem tudunk létrehozni. Az összefogás nem szándék, hanem erő kérdése, ha van erő, van összefogás, de ez nem zárja ki a vitát és a demokráciát.

• Gazdasági versenyelőny a társadalmi béke megőrzése, amelyben Magyarországnak több tapasztalata van, mint a nyugati országoknak. Köszönetet mondtunk a baloldali vállalkozóknak, amiért nem lázításra használták a nehézségeket.

• Addig nem akarunk a takarékszövetkezetekről szóló szabályozáshoz hozzányúlni, amíg be nem fejeződik az a projekt, amelynek során a magyar állam a 38 százalékot megvásárolja.

• A közelgő választások ellenére nem szabad engedni annak, hogy az egyébként lassan növekvő magyar gazdaság tényleges lehetőségeit meghaladóan hitelből emeljük a közszféra béreit.

• Az IMF a kormány számára nem érzelmi kérdés, az IMF-fel való viszonyunk sem érzelmi kérdés, az a kérdés, hogy mire van szüksége az országnak.

• Ha az országnak arra van szüksége, hogy - miután magas az államadósság és folyamatosan új hitelekkel váltjuk ki a régieket - alacsony kamattal jussunk pénzhez, akkor az IMF-fel meg kell állapodni, feltéve, hogy a valutaalap nem kér olyasmit, ami a másik oldalon nagyobb kárt okoz, mint amennyit pénzügyi oldalon nyerünk. Ennek a mérlegelése, egy elfogadható pozíció kialkudása a kormányzat feladata az IMF-fel kapcsolatban. Csak így, vashideg logika, csigavér, higgadtság mentén lehet jól tárgyalni.

• Örülünk annak, hogy az IMF nem volt itt az elmúlt másfél-két évben, mert a kormány gazdaságpolitikájának több elemét biztosan nem tudtuk volna megvalósítani. Ha az IMF itt maradt volna, akkor évente körülbelül 100 milliárd forinttal olcsóbban lehetett volna finanszírozni az államadósságot, ugyanakkor nem tudnánk évente 200 milliárdot, három év alatt 600 milliárdot bevonni a bankszektorból a válságkezelésbe, nem lehetett volna a válságadón keresztül bevonni évente 160, három év alatt 480 milliárdot, és nem lehet úgy visszaalakítani a nyugdíjrendszert, hogy havonta 30 milliárd forint ne kimenjen, hanem bejöjjön a nyugdíjkasszába, ami évente 360 milliárd forint. Ezért ésszerű a kormány elmúlt időszakban folytatott IMF-politikája.

• Most már csak az a kérdés, hogy a tranzakciós illeték problémája ügyében megegyezésre tudnak-e jutni vagy sem. Majd meglátjuk.

Havasi Bertalan

helyettes államtitkár