"Ez a program a kormány egyik legsikeresebb programjának tekinthető" |
(fidesz.hu) |
2012.07.05. 11:43 |
"Ez a program a kormány egyik legsikeresebb programjának tekinthető"
|
A Vidékfejlesztési Minisztérium a tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében második alkalommal hirdeti meg a nemzeti forrásból támogatott Tanyafejlesztési Programot a települési és térségi fejlesztések támogatására. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Balogh József fideszes országgyűlési képviselővel, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán elmondta, a program sikere abban rejlik, hogy a kiírásokat követően a pályázatokat hamar elbírálják, és a források „valóban oda jutnak, ahová jutniuk kell”: a tanyán élőkhöz. Balogh József ugyanitt köszönetet mondott mindazon kormányzati szereplőknek, akik támogatták a kezdeményezést, hogy - mint fogalmazott - „nemcsak papíron, hanem belülről is” szívükön viselik a tanyán élők sorsát.
|
kapcsolódó
Budai Gyula ismertette, a Tanyafejlesztési Programra 2010-ben közel 1 milliárd forint jutott, 2012-ben 1,5 milliárd forintból valósul meg, és 2013-ban - a tervek szerint - 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Felidézte, a program annak a jegyében indult el, hogy a tanyán élő közel 300 ezer embernek lehetőséget nyújtsanak arra, hogy lakóhelyükön maradjanak, biztosítsák számunkra a megfelelő életkörülményeket, és javítsák az ott élők életminőségét.
 |
Fotók: fidesz.hu
|
|
A VM parlamenti államtitkára hangsúlyozta, igyekeztek úgy kialakítani a program célterületeit, hogy a rendelkezésre álló források a lehető legnagyobb mértékben jussanak el az igénylőkhöz. Kifejtette, a Tanyafejlesztési Programon belül a tanyasi termékek piacra jutásának elősegítésére, a tanyás térségek külterületi földútjainak karbantartását és felújítását biztosító munkagépek beszerzésére, a villany nélküli tanyák energiaellátására, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, illetve a térségi tanyafejlesztési programok kidolgozására igényelhető támogatás.
|
"Érdemes lesz gyesről visszatérő édesanyákat foglalkoztatni" |
(fidesz.hu) |
2012.07.05. 11:32 |
"Érdemes lesz gyesről visszatérő édesanyákat foglalkoztatni" + videó
|
A munkáltatók a pénztárcájukon fogják érezni, hogy érdemes lesz a jövőben gyesről visszatérő édesanyát foglalkoztatni – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Tapolczai Gergely, a Fidesz egyetlen siket országgyűlési képviselője beszámolt arról, egy módosító javaslat értelmében a gyes nem minősül rendszeres pénzbeli ellátásnak, és így a rokkantsági és a rehabilitációs ellátásban részesülő édesanyáknak egyaránt folyósítják az összeget.
|
kapcsolódó
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elkötelezett abban, hogy Magyarországon munkaalapú gazdaság épüljön – jelentette ki Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője rámutatott, hazánkban az emberek, a családok egyik legnagyobb problémája, hogy bár szeretnének dolgozni, nem kapnak munkát, nincs elég munkahely. Mint mondta, ez a probléma javarészt a pályakezdőket, az 55 év felettieket, a szakképesítés nélküli dolgozókat, valamint a gyesről visszatérő édesanyákat érinti.
Selmeczi Gabriella és Tapolczai Gergely sajtótájékoztatója
|
|
Selmeczi Gabriella szólt arról is, számos kisgyerekes édesanya számolt be neki arról, hogy az állásinterjún az első kérdések között szerepel az, hogy van-e gyermeke, és ha igen, milyen korúak. Sőt, nagyon sokszor már az interjúra sem hívják be őket – fűzte hozzá, kiemelve: egyértelműen arról számolnak be, hogy hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, ezért a Fidesz és a KDNP frakciójának az egyik javaslata a kismamákat érinti.
|
Munkahelyvédelmi akcióterv |
Fidesz |
2012.07.05. 11:18 |
Munkahelyvédelmi akcióterv
Munkahelyvédelmi akciótervet jelentett be tegnap Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyetért a családi csődvédelem bevezetésének szükségességével. Az ellenzéki reagálásokból azt vonta le a kormányfő, hogy ők is támogatják a bejelentéseket. A munkahelyvédelmi akció tíz intézkedése összességében háromszázmilliárd forinttal támogatja a foglalkoztatást, a munkahelyek megőrzését és újak teremtését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette, a tranzakciós illeték végső formája teremti meg a programhoz szükséges költségvetési forrásokat.
Az akcióterv:
Nagymértékű szociálisjárulék-csökkentés
1. A 25 év alatti munkavállalóknál felére csökkentik a munkáltatói járulékot
2. Az 55 év feletti munkavállalóknál is felére csökken a munkáltatói járulék
3. A 25 és 54 év közötti szakképzetlen munkavállalóknál is megfelezik a járulékot
4. A tartósan munkanélküliek járulékát az első két évben 100 százalékkal csökkentik
5. A gyesről és gyedről visszatérő anyák után két évig nem kell járulékot fizetni
A Kisadózók, kisvállalkozók megsegítése
6. A hatmillió forintnál kisebb árbevételű vállalkozások választhatják a kisadózók tételes adózását
7. A kisvállalatok számára bevezetik a kisvállalatok adóját. Az adó kulcsa 16 százalék lesz
8. Az 500 ezer euró alatti bevételű cégeknek létrejön a pénzforgalmi szemléletű áfa
9. Lazulnak a számviteli szabályok a devizaárfolyamok miatt nehéz helyzetbe került cégeknek
10. Könnyítenek a házipénztárrendszerre vonatkozó szabályokon
|
"Folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért" |
(MTI-fidesz.hu) |
2012.07.04. 15:42 |
"Folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért"
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához, azon belül Joseph Crowley kongresszusi képviselőhöz címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden formájával szemben.
kapcsolódó
A kormányfő sajtófőnöke kedden tájékoztatott arról, hogy Orbán Viktor elküldte válaszát az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához. A Havasi Bertalan által az MTI-hez eljuttatott levelet Joseph Crowley kongresszusi képviselőnek címezte a miniszterelnök, aki köszönetet mond az amerikai képviselők megkereséséért.
"A legjobbkor tették ezt, ugyanis éppen a segítségüket szerettem volna kérni egy olyan ügyben, amelyben a kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül nem sikerült célt érnem" - fogalmazott Orbán Viktor. Mint írta, Magyarországon az általa vezetett politikai közösség, amely kereszténydemokrata alapokon áll, évtizedek óta harcol a szabadságért és az emberi méltóság tiszteletéért. "A mi politikai közösségünk a magyar szabadságharcosok örököse, büszkék vagyunk arra, hogy tevékeny szerepet játszhattunk hazánk szovjet elnyomás alóli kiszabadításában és a kommunizmus megdöntésében. A szabadságunk visszaszerzése óta folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért a magyar társadalmi és közéletben egyaránt. Az ez ügyben elért sikereinkről washingtoni nagykövetségünk szívesen szolgál részletekkel" – tette hozzá.
A kormányfő kifejtette a kongresszusi képviselőknek, hogy munkája során jelentős antiszemita támadások érik az általa vezetett politikai közösséget és személy szerint őt is. A támadások során "a szélsőséges erők zsidóbérencnek titulálnak bennünket" – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy ezek az erők a legnagyobb támogatást az Egyesült Államokból kapják.
|
"A reformok elindultak" |
(MTI-fidesz.hu) |
2012.07.04. 15:39 |
"A reformok elindultak"
Magyarország nem szorul a német adófizetők támogatására és megpróbálja saját erejéből megoldani a problémáit - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Die Welt című német konzervatív lapban szerdán megjelent interjúban.
kapcsolódó
Rogán Antal úgy ítélte meg, hogy a választási ciklus második felében mindig nehezebb a frakcióvezető dolga, mert "nemcsak a saját döntéseket kell eladni, hanem hibákat is korrigálni kell".
A parlament és a kormány az utóbbi két évben elkövetett hibákat, ennek oka az volt, hogy az oktatási rendszer, az egészségügy és a szociális rendszer "egyszerűen finanszírozhatatlan volt". A törvényeket "nagyon rövid idő alatt" hozták meg, így "nem maradt elég tér a szükséges egyeztetésre és koordinációra" - fejtette ki.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a sietség okai között ott volt-e a félelem attól, hogy a következő választás után nem lesz meg a kétharmados parlamenti többség, a frakcióvezető leszögezte: nincsen ilyen összefüggés, amennyiben pedig 2010-ben nem indították volna el a reformokat, akkor Magyarország "ma nagyon megszenvedné a gazdasági válságot". A reformok azonban elindultak, így más országokkal ellentétben Magyarország "nem szorul a német adófizetők támogatására", és megpróbálja egyedül megoldani a problémáit.
A gazdaság állapotával kapcsolatban kifejtette: "pillanatnyilag vélhetően nem is olyan rossz", hogy Magyarország nem tagja az euróövezetnek, hiszen ha a saját gondjai mellett az európai stabilitási alappal is törődni kellene, akkor Magyarországon sem jutna elég forrás semmire.
A magyarországi politikai légkörrel kapcsolatban elmondta: a politikai viták kiélezettek, de a magyar "olyan nép, amely nevén nevezi a dolgokat", magyar politikus pedig nem lehet sikeres, ha "érthetetlenül fogalmaz". A rasszista és antiszemita kijelentésekre vonatkozóan szigorítottak a parlamenti szólásszabadság szabályain, ugyanakkor "természetesen jobb lenne", ha az ilyen kijelentések tilalma a politikai kultúra része lenne, és nem "szankciókkal kellene szabályozni" - tette hozzá.
A Fidesz és a Jobbik viszonyára vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Rogán Antal kijelentette: tévedés a két párt együttműködéséről beszélni. A Fidesz számára a Jobbik politikai ellenfél. A kormánypárt nem ért egyet a Jobbik értékrendjével, politikai stílusával és politikájának tartalmával sem, és "az is nagy tévedés, hogy a Fidesz a Jobbik szavazóira vadászik" - mondta.
Hozzátette: a Jobbik szavazóbázisának "legalább kétharmada" olyan emberekből áll, akik nem a jobboldali ideológiának, hanem a Jobbik "legveszélyesebb fegyverének", a szociális demagógiának "dőltek be".
(MTI-fidesz.hu)
|
|