Orbán: Rokonszenvet vált ki a magyar ügy - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.04.07. 14:02 |
Orbán: Rokonszenvet vált ki a magyar ügy
|
|
Az Európai Unióban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni, Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról és kultúráról - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Új Ember című katolikus hetilap szombaton megjelent húsvéti számában.
|
kapcsolódó
"A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet - Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel című interjúban a kormányfő elmondta: az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, "mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van". "A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet" - jegyezte meg.
Orbán Viktor szerint most dől el, van-e esélye egy nemzetnek arra, hogy a saját útját járja. "Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre" - mondta a kormányfő, aki szerint egyre jobban polgárjogot nyernek azok az elméletek, amelyek Európa működőképességét már csak az Európán kívülről érkezők segítségével gondolják fenntarthatónak.
"Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?" - vetette fel Orbán Viktor, aki azonban hozzátette: optimista, reménykedik a megújulásban. A miniszterelnök kifejtette: a keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett, "minden európai értékvita mélyén ez a kérdés húzódik meg". Orbán Viktor szerint akkor sincs ok az elkeseredésre, ha az európai politika színpadán azok a vezetők kerültek többségbe, akik kevésbé tartják fontosnak a keresztény gyökereket.
"Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit" - jegyezte meg, ám hozzáfűzte: az EU egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy "sohasincs kész, folyamatosan alakul. Ezért az unióban nincs teljesen elvesztett vagy teljesen megnyert ügy. (...) Amikor például az Európai Parlamentben szólalok fel, és úgy látom, hogy nem a többség álláspontját képviselem, akkor sem ellenséges közegben érzem magam, hiszen otthon vagyok."
A Magyarország körüli viták okairól szólva a kormányfő szólt az anyagi érdekekről is, amelyek szerint a rossz politikát folytató államokat időről időre meghitelezi a pénzügyi világ. "Nyolc év alatt brutálisan eladósították hazánkat", a hitelezőknek pedig az az érdeke, hogy az ország ne jusson ki az adósságcsapdából - fogalmazott. "Örülnek, ha nagy kamattal, hosszú időn keresztül, folyamatosan fizetünk nekik". Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt - emlékeztetett.
A kormányfő leszögezte: az ország legnagyobb problémája az eladósodás. Jelenleg a befizetett személyi jövedelemadó 90 százaléka külföldre kerül, a korábban felvett hitelek kamatainak törlesztésére.
A viták egy további oka, hogy milyen módszerekkel akar az ország kivergődni az adósságcsapdából - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta: alulról nyitott középosztályt szeretne, a jövő reménye, hogy munkát tudnak adni az embereknek. Az idén 200.000 segélyből élő ember kezd majd dolgozni a START munka-programban, a tervek szerint két éven belül 350.000-re emelkedik a számuk. "Én a középosztályba való bejutás útjának tisztán tartásán dogozom, hogy a felemelkedés munkával és erőfeszítéssel elérhető legyen" - nyilatkozta a kormányfő a katolikus hetilapnak adott húsvéti interjúban.
(MTI-fidesz.hu)
|
Navracsics: Kiemelkedő cél az ügyfélközpontúság - Forrás: hirado.hu |
|
2012.04.07. 05:14 |
Navracsics: Kiemelkedő cél az ügyfélközpontúság
|
|
Az átalakítást két dolog mentén kezdték el kialakítani: az egyik a gazdaságosság és a hatékony működés követelményének szem előtt tartása, a másik pedig az, hogy az állam valóban betöltse szolgáltató szerepét, amikor az állampolgárok találkoznak vele – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Vidék Magazinnak adott interjújában.
|
kapcsolódó
Kormányalakításkor az egyik alapvető cél volt, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyek segítik Magyarország versenyképességének erősödését – jelentette ki Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, régóta látszott, hogy ehhez szükség van a nagy ellátórendszerek átalakítására és az állam újraszervezésére.
Mint mondta, az átalakítást két dolog mentén kezdték el kialakítani: az egyik a gazdaságosság és a hatékony működés követelményének szem előtt tartása, a másik pedig az, hogy az állam valóban betöltse szolgáltató szerepét, amikor az állampolgárok találkoznak vele. Azt remélem, hogy ezt az ügyfélközpontú működést tapasztalják mindazok, akiknek egy-egy kormányhivatalban akad dolguk – szögezte le.
A járások bevezetéséről szólva kiemelte, a kormány célja az, hogy az önkormányzatok a valóban hozzájuk tartozó feladatokkal tudjanak foglalkozni. Az alapvető koncepció az – mint ahogy a kormányhivatalok létrejöttéhez is egy szervezetegyszerűsítés vezetett, hiszen 14 szakigazgatási szerv integrációjával jöttek létre- , hogy az állam a saját feladatait a saját intézményrendszerén keresztül lássa el – hangsúlyozta Navracsics Tibor. A politikus rámutatott, hogy az átalakítás során szem előtt tartják azt is, hogy az ügyfélnek a lehető legkevesebbet kelljen majd utaznia az ügyei elintézéséért.
A teljes interjú a Vidék Magazin áprilisi számában olvasható.
(Vidék Magazin-fidesz.hu)
|
"A köztársasági elnökválasztásnak világos szabályai vannak" - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.04.06. 19:52 |
"A köztársasági elnökválasztásnak világos szabályai vannak" + videó
|
|
Azokat a témaköröket jelöltük meg, amelyek az átlátható párt- és kampányfinanszírozás szempontjából nélkülözhetetlenül fontosak – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő a Hír TV Rájátszás című műsorában csütörtökön, azzal a hatpárti nyilatkozattal kapcsolatban, melyben a pártok pénzügyeinek átláthatóságát szavatoló törvények kereteit rögzítették.
|
kapcsolódó
A pártok működését és gazdálkodását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kétévente ellenőrzi törvényességi szempontból; ezek a számvevőszéki vélemények nyilvánosak, mindenki számára elérhetőek – fogalmazott a képviselő a jelenlegi szabályozásra utalva. Ugyanakkor jogos igénynek tartotta a képviselő, hogy a kampány időszakában legyen szigorúbb felügyelet és nagyobb átláthatóság e téren.
|
Gulyás Gergely a Hírtv Rájátszás című műsorában
|
|
Arra a felvetésre, hogy jelenleg milyen szankciója van annak, ha egy párt a kampányra fordítható keretet túllépi, a képviselő úgy reagált: az ÁSZ komoly bírságokat állapíthat meg. Mindezek mellett rámutatott: egyelőre a későbbi szabályozásnak csak a vázáról állapodtak meg. „Mi amellett vagyunk, ha egyszer elfogadunk egy szabályozást, akkor annak a megsértése komoly, a párt számára érezhető szankcióval járjon” – fűzte hozzá.
|
"Örkény életében benne van a XX. századi magyar polgárság története" - Forrás: hirado.hu |
|
2012.04.06. 06:04 |
"Örkény életében benne van a XX. századi magyar polgárság története" + képek
|
|
Örkény István életútját és abszurd írói világát bemutató kiállítást nyitott meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Esterházy Péter író csütörtök este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A Mi mennyi – Örkény István százéves című kiállításon az író műveinek jellegzetes hangulatát interaktív eszközökkel idézik meg a szervezők. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.
|
A december 31-éig látogatható tárlat megnyitóján Navracsics Tibor az író Viccelődünk című egypercesét idézve elmondta, Örkény István kamaszkora óta az egyik legfontosabb írója, meghatározó hatással volt politikai neveltetésére is. Mint fogalmazott: őt főként az fogta meg, ahogy az író a hatalom és az egyén viszonyát értelmezte „egy olyan korban, amikor a hatalom és az egyén kapcsolata abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket hozott”.
Az író életútját felidézve kitért arra is, hogy Örkény István élete abszurd volt, magában hordozta a magyar polgárság XX. századi történetét, ahogy a jómódú polgár fia munkaszolgálatba, majd hadifogolytáborba kényszerült, később szilenciummal büntette a hatalom, majd Kossuth-díjat kapott.
Navracsics Tibor megjegyezte: nem tud megnyugtató választ adni, hogy a mai korban is megszületnének-e az egypercesek, amelyeknek humora mögött „mélységes keserűség van, a magára maradt polgár túlélési kísérlete, intellektuális lázadása”. A politikus szerint a kiállítás megmutatja, mivé válhatott volna az író egy szerencsésebb korban, ugyanakkor rámutat a tehetségére is, hiszen Örkény „egy szerencsétlen korban is óriássá válhatott”.
|
"Az ország jó válaszokat adott az Európai Bizottság aggályaira" - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.04.05. 05:51 |
"Az ország jó válaszokat adott az Európai Bizottság aggályaira"
|
|
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes "óvatosan optimistának" nevezte magát a Magyarország ellen január 17-én megindított gyorsított kötelezettségszegési eljárások ügyében, mivel szerinte az ország jó válaszokat adott az Európai Bizottság indoklással alátámasztott aggályaira. Az igazságügyi és közigazgatási miniszter kedden az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva arról számolt be, nem hivatalosan azt a tájékoztatást kapták Brüsszelből, hogy a szerdai biztosi testületi ülésen talán már el is dőlhetnek ezek az ügyek.
|
kapcsolódó
Navracsics Tibor hangsúlyozta, a jogszabályok eredeti szövegéhez képeset talán az igazságszolgáltatási reformról szólón változtattak leginkább. A Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe vevő módosításokat jelenleg tárgyalja az Országgyűlés - emlékeztetett a politikus, megjegyezve, egyelőre nem tudják a testület mit szól ahhoz a javaslathoz, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyeznék az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke igazgatási feladatainak egy részét. Hozzátette: az Európa Tanács főtitkárának javaslatára merült fel az OBH elnökének újraválasztási tilalma, amivel később a kormányfő és a kabinet is egyetértett, így ez képviselői módosító indítványként kerülhet be a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvénymódosító előterjesztésbe.
Kiemelte ugyanakkor, a "bírák nyugdíjazásának átmeneti idejével kapcsolatban nincs módosítás", a bizottságnak ugyanis ezúttal is jelezték, hogy a bírák nyugdíjazásának kérdését továbbra is a nyugdíjreform és nem az igazságügyi reform részének tekintik és a jövőben a közszféra más foglalkoztatottjaira - a kormánytisztviselőkre, a rendőrökre és a katonákra - is hasonló szabályozást terjesztenek ki.
Navracsics Tibor azt valószínűsíti, hogy az adatvédelmi hatóság ügyében indított kötelezettségszegési eljárás megszüntetéséhez elegendő lesz az a hétfőn elfogadott törvénymódosítás, amely erősíti a hatóság elnökének függetlenségét. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy az adatvédelmi ombudsman, illetve az adatvédelmi hatóság vezetőjének személye körül még vita van, amely nem tudja miként dől majd el. "Mi válaszunkban ismét előadtuk az érveinket, bízom benne, hogy meg tudtuk győzni a bizottságot" - fogalmazott.
|
|