Közel 600 ezer család élhet az árfolyamgát lehetőségével - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.03.21. 05:40 |
Közel 600 ezer család élhet az árfolyamgát lehetőségével + videó
|
|
Lényegesen szélesebb kör számára vált elérhetővé az árfolyamgát rendszere a módosítás miatt, ugyanis a lakás értékéhez kötött változat az összes devizahiteles mintegy 72 százalékát érintette volna, míg a jelenlegi formában közel 90 százalék élhet a lehetőséggel – jelentette ki Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című műsorában, kedden.
|
kapcsolódó
Mint mondta: körülbelül 600 ezer család számára jelenthet segítséget az árfolyamgát jelenlegi módosított formájában. A képviselő ugyanakkor mindenkit arra bíztat, hogy éljen a lehetőséggel. Az árfolyamgát mechanizmusa öt évre kiszámíthatóvá teszi a törlesztést – jegyezte meg, hozzátéve: attól függően, hogy mennyi a pillanatnyi árfolyam a különbözet egy forinthitel számlára kerül, míg a kamatot érintő árfolyam különbözetet részben az állam, részben pedig a bankok állják.
Rogán Antal a Tv2 Mokka című műsorában
Rogán Antal tájékoztatása szerint az ötéves moratórium lejárta után a kamatok és a törlesztő részlet együttes terhe nem emelkedhet 15 százaléknál nagyobb mértékben. Magyarázatképp hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy nem következhet be még egyszer az, ami az elmúlt időszakban. Mint ismert: a svájci franknak 180 forinton, míg az eurónak 250 forinton rögzítették az árfolyamát a mechanizmusban.
Kérdésre válaszolva a fideszes politikus elmondta: nemcsak azokon kell segíteni, akik már nem tudják fizetni hiteleiket, hanem azokon is, akik mindent megtettek eddig azért, hogy pontosan tudjanak törleszteni. Érdemi segítséget kapnak azok is, akik 90 napon túli tartozással rendelkeznek – hangsúlyozta Rogán Antal.
(fidesz.hu)
|
Lázár: "A nyilvánosság megteremtésében vagyunk érdekeltek" - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.03.20. 05:51 |
Lázár: "A nyilvánosság megteremtésében vagyunk érdekeltek" + videó
|
|
A kommunista diktatúra minden bűnét fel kell dolgozni, a diktatúra bűneivel való szembenézés és a kommunista rendszer lezárása a magyar társadalom megújításának alapvető erkölcsi és morális feltétele – jelentette ki Lázár János a Fidesz-KNDP frakcióülését követő hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus beszámolt arról is, hogy a frakció arra kérte a kormányt, hogy május 15-ig dolgozzon ki minden olyan jogszabályt, amely a lehetővé teszi a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását. A frakcióülésen téma volt még a Velencei Bizottság észrevételein alapuló javaslatcsomag, és az az országgyűlési törvényjavaslat is. A Fidesz-KDNP frakcióülésén részt vett a miniszterelnök is.
|
kapcsolódó
A Fidesz, mint rendszerváltó párt semmit sem akar és semmit sem fog eltitkolni a magyar polgárok előtt. A kommunista diktatúra bűneinek teljes feltárásában és a nyilvánosság megteremtésében vagyunk érdekeltek – szögezte le Lázár János. A frakcióülésen kialakult álláspontok abba az irányba mutattak, hogy a kommunista diktatúra minden bűnét fel kell dolgozni, a kommunista diktatúra bűneivel való szembenézés és a kommunista rendszer lezárása a magyar társadalom megújításának alapvető erkölcsi és morális feltétele – fejtette ki.
A frakcióvezető hozzátette: ennek érdekében meg kell ismerni és nyilvánosságra kell hozni a kommunista diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepét, tevékenységüket. Fel kell tárni valósághűen – a társadalom igazságérzetének megfelelően – a közérdek biztosítása érdekében a kommunista hatalom és diktatúra működésének minden részletét – fogalmazott.
Lázár János nyilatkozata (Videó)
|
A tagállamok kétharmada kiállt hazánk mellett - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.03.17. 18:16 |
A tagállamok kétharmada kiállt hazánk mellett
|
|
Matolcsy György szerint a magyar nemzeti érdekek és az európai uniós értékek szempontjából egyaránt ésszerű megoldás született kedden Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek értekezletén a Magyarországgal kapcsolatos kezdeményezésekről. A miniszter szerint a döntéssel megszűnt az országgal szembeni kettős mérce.
|
kapcsolódó
Az ülés után újságíróknak nyilatkozva a pénzügyminiszter megerősítette, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. "Első ízben tapasztaltam miniszterként, hogy az EU-tagállamok legalább kétharmada kiállt Magyarország nemzeti érdekei mellett" - fogalmazott Matolcsy György.
Hozzátette: az ésszerű megoldás megszüntette a Magyarországgal szemben sokak által alkalmazott kettős mércét is. Úgy vélte, az ülésen elismerték azokat az eredményeket, amelyeket Magyarország az államadósság csökkentésében, a szigorú költségvetési politikában, az EU-átlag fölötti gazdasági növekedésben és a bővülő foglalkoztatásban elért.
(MTI - fidesz.hu)
|
Lázár: Nyilvánossá kell tenni az adatokat - Forrás: fidesz.hu |
|
2012.03.17. 18:12 |
Lázár: Nyilvánossá kell tenni az adatokat
|
|
A katonai és a nemzetbiztonságot veszélyeztető jelentéseken kívül minden, az ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjú szerint.
|
kapcsolódó
"Amíg nem lépünk, ez a terület a magyar demokrácia gennyes sebe marad, és a beteg állapota napról napra csak rosszabbodni fog" - mondta az interjúban a Fidesz frakcióvezetője.
Szerinte gazdasági sikereket is csak úgy tud az ország elérni, ha a társadalom is begyógyítja a sebeket, kibeszéli a múltat, megnevezi és elítéli a bűnösöket.
Az LMP javaslatával kapcsolatban Lázár János azt mondta: az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az indítványát. Mint mondta, elutasítják, hogy az LMP mindent, így a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő és a katonai dokumentumokat is közzétegye. "Azt meg egyenesen pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát" - fogalmazott frakcióvezető.
Lázár János szerint az érintettek közéletből való kizárása kapcsán magyar utat kell választani. Azt mondta,a nemzetközi példákat alaposan megvizsgálva magyar megoldást kell találni.
(MTI-fidesz.hu)
|
Orbán: A szabadságharcok népe vagyunk + videó és képek |
|
2012.03.16. 08:21 |
Orbán: A szabadságharcok népe vagyunk + videó és képek
|
|
Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással és diktátumokkal szemben nem tudta volna felvenni a kesztyűt 2011-2012 telén, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek: a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni - szögezte le ünnepi beszédében Orbán Viktor a Kossuth téren. Tekintsék meg képeinket!
|
kapcsolódó
Ez a nap a szabadságharcosok napja. Ez a tér a szabadságharcosok tere. És azért jöttünk ma éppen ide, mert mi, magyarok a szabadságharcok népe vagyunk – fogalmazott Orbán Viktor, leszögezve: mi, ma élő magyarok 48 politikai és szellemi örökösei vagyunk. 1848 politikai és szellemi programja úgy hangzott: nem leszünk gyarmat. A magyarok programja és kívánsága 2012-ben így hangzik: nem leszünk gyarmat – húzta alá a kormányfő.
Orbán Viktor külön köszöntötte azokat, akik a januári békemenetben kiálltak Magyarország szabadságáért és függetlenségéért, és ezzel kiálltak egymás mellett is. Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással és diktátumokkal szemben nem tudta volna felvenni a kesztyűt 2011-2012 telén, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek: a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni. Nem fogják feladni sem a függetlenségüket, sem a szabadságukat, és ezért nem fogják feladni a húsz év után végre valahára megszült alkotmányukat sem. Köszönet a kiállásért – jelentette ki a miniszterelnök.
|
|